Barna Gábor:

Benda Kálmán emlékezete születésének centenáriumán

A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület gyűlése

A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület első elnöke volt Benda Kálmán 1990-1994 között, ezért emlékezünk rá születése centenáriumán megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel. Születése hónapjában vagyunk, hiszen Benda Kálmán 1913. november 27-én született Nagyváradon. Édesapja partiumi, beregi református kisnemesi családból származott, édesanyja katolikus jász volt Jászberényből. A 18. század végétől élő rend alapján az apai vallást vitte tovább - református lett. De nyilván családi örökségként is volt benne egy ökumenikus szellem. Halász Péter említi megemlékező cikkében, hogy egy alkalommal Jászberényben, a csángó fesztiválon megemlítették neki, biztosan jászsági gyökerei miatt foglalkozik oly szívesen a Jászvásári püspökségben élő moldvai magyarokkal. Csak mosolygott rajta.

Én történelem szakos hallgatóként már ismertem a nevét, hiszen olvasni kellett a 17-18. századi magyar történelemmel foglalkozó írásait a debreceni egyetemen. S jó volt megtapasztalni, hogy a nagy tudós milyen kedves, közvetlen ember. Ilyennek ismertem meg őt 1990-ben, amikor az Agrárgazdasági Kutatóintézet tanácstermében megtartott beszélgetéseken kiformálódott egyesületünk. Csak Marci bácsinak szólítottuk. Én sokáig azt hittem, hogy valamiféle családi megszólítás alapján. Csak később tudtam meg, hogy a Bendák praedikátuma, nemesi előneve a marczinfalvi volt. A Marci megszólítás ebből eredt.

Benda Kálmán történelem-földrajz szakot végzett az 1930-as években a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Itt szerzett 1937-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Közvetlenül végzése után, 1937-1938-ban, Bécsben, Berlinben és Párizsban tanult ösztöndíjasként. Egyetemi tanulmányai alatt az Eötvös Kollégium tagja volt. Az Eötvös Kollégium híres műhelyében nemcsak szaktudománya alapjait sajátította el, hanem nagy nyelvismeretre is szert tett. A kiváló fiatal tudós Szekfű Gyula köréből jó szellemi poggyásszal fölszerelve tölthetett Párizsban hosszabb tapasztalat- és ismeretszerző időt. Ez volt az Annales-iskola kibontakozásának időszaka. Szekfű Gyula ebben az időben a magyar katolikus történetírók munkaközösségét vezette. S híres, magas színvonalú évkönyvük a Regnum volt.

1936 és 1938 között a PPTE Magyar Történeti Intézete, illetve Újkori Egyetemes Történetei Intézete munkatársa volt kutatási ösztöndíjasként. 1938-ban a Tatai Népfőiskola igazgatójává nevezték ki, ahol négy évet töltött. Nem volt véletlen tehát, hogy 1988-ban a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöki tisztét is elvállalta. Teleki Pál közeli munkatársaként részt vett a népi művelődést szorgalmazó és szervező mozgalmakban. Az 1930-as évek végén a budapesti Református Gimnázium óraadó tanára, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium segédfogalmazója volt. 1942 és 1945 között a Teleki Pál Tudományos Intézetnél dolgozott tudományos munkatársként. A második világháború után a Történettudományi Intézetté átnevezett kutatóhely igazgatóhelyettese volt 1947-ig. Eközben 1945 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen török kori magyar történelmet oktatott. 1947 és 1949 között a Keleteurópai Tudományos Intézet helyettes igazgatója volt, amikor állásából politikai okokból elbocsátották. Ennek egyik oka az volt, hogy édesapja, a beregszászi születésű Benda Gyula, a Ludovika Akadémián tanított.

Ezután alkalmi munkákból élt, majd 1950-től a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltárosaként dolgozott. 1957 után rövid ideig az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, majd 1958 és 1983 között munkatársa, majd főmunkatársa volt. 1983-ban osztályvezetővé nevezték ki, 1985 és 1987 között tudományos tanácsadói megbízást kapott, majd nyugállományba vonult, de tanácsadóként továbbra is részt vett az intézet munkájában.

1961-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1979-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1991-ben pedig rendes tagjává. 1980-tól a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményét vezette. Részt vett a História című tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának munkájában. 1975 és 1977 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára volt. 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemre címzetes egyetemi tanári címet kapott. Történészi és levéltárosi munkásságát Széchenyi-díjjal ismerték el. Halála után posztumusz Magyar Örökségdíjat kapott. Azaz a fiatalon ígéretesen induló, majd a szocializmus idején kissé félreállított tudósi pálya a rendszerváltozás után megkapta a méltó elismerést minden téren.

Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, valamint sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Kutatta a Bethlen- és Bocskai-kor, de a Rákóczi- és Martinovics-kor históriáját is. Legfontosabb munkái is ezekről a korszakokról szólnak: Bocskai függetlenségi harca, a magyar jakobinusok, a magyar rendi ellenállás. De kutatta a magyar népi és nemzeti művelődés történetét is. Tudománynépszerűsítő rádió- és televízió-műsoraival is megbecsülést szerzett magának. Azt vallotta, hogy "... az a történész, aki csak önmaga vagy néhány szakember számára kutat és ír, az nem teljesíti a feladatát, hiszen igenis arra van szükségünk, hogy népünk minél nagyobb rétegeinek adjunk történeti látást, felvilágosítást és mivel a ma problémáit is csak az tudja helyesen megítélni, aki tudja, hogy a múltból hogyan és honnan jutottunk el oda ahol vagyunk és a jövőt is csak az tudja helyesen tervezni, aki látja az egész történeti nagyobb vonalat. - Én mindig azt vallottam, hogy igenis szükséges minél szélesebb rétegeknek történeti műveltséget és látást adni. - A magam részéről ennek igyekeztem megfelelni." - mondta. Ezek a gondolatai engem nagyon emlékeztetnek nagy elődöm, a katolikus Bálint Sándor szegedi néprajzprofesszor szavaira, aki egy 1961-ben írott levelében így beszél: "[...] az az alkotás nem lehet hiteles, amelyik emberi egyoldalúságokból, bármennyire is hangoztatott alkotói önzésből született" (Levele Lang Ernőhöz 1961. XII. 3. Lang 1984. 86-87.), hiszen "...az én másokért adatott".

A magyar nemzeti hivatástudat története a XV-XVII. században (1937)
Bocskai István (1942)
A török kor német újságirodalma (1942)
Bocskai István függetlenségi harca (1952)
A magyar jakobinusok iratai I-III. (1952-1957)
A Bocskai-szabadságharc (1955)
Ráday Pál iratai I-II. (társszerző, 1955 -1961)
A magyar jakobinus mozgalom története (1957)
A négyszáz éves debreceni nyomda (Irinyi Károllyal, 1961)
Emberbarát vagy hazafi? Tanulmányok a felvilágosodás korának magyar történetéből (1978)
A magyar korona regénye (Fügedi Erikkel, 1979)
Magyarország története 1790-1848 I-II. (társszerző, 1980)
Magyarország történeti kronológiája I-IV. (főszerkesztő, társszerző, 1981-1982)
Habsburg abszolutizmus és magyar rendi ellenállás a XVI-XVII. században (1984)
Moldvai csángó-magyar okmánytár I-II. (1989)
Bocskai István levelei (1992)

A rendszerváltás előtti évben, 1989-ben jelentette meg a Magyarságtudományi Intézet kiadásában a moldvai csángók okmánytárát, amely 1467-1706 közötti időszakból közöl különféle nyelveken dokumentumokat, okmányokat. Számunkra, Egyesületünk számára talán ez a legfontosabb műve. Ez nem egyszemélyes munkája volt, hanem ő irányította az anyag feltárásán és kiadásán dolgozó munkacsoportot, amelynek egyik fontos, munkás tagja a már szintén elhunyt Tóth István György volt Jászay Gabriella és Kenéz Győző mellett. Olyan kiváló külső munkatársakkal dolgozott, mint Pásztor Lajos, a Vatikáni Titkos Levéltár igazgatóhelyettese, a jezsuita Lukács László, a rend római történelmi intézetének munkatársa. A kötet bevezető tanulmányát és a jegyzeteket Benda Kálmán írta - máig egyik legjobb áttekintése a moldvai magyarok történetének. Érdemes olvasni, a forrásközléseket pedig kutatni.

Sokszor találkoztunk a Ráday Könyvtárban, dolgozószobájában, hiszen ott tartottuk egyesületünk vezetőségi üléseit. Tapasztalhattuk, hogy ezekben az években szívének talán legkedvesebb művén, a református bölcsészkar megalapításán dolgozott. Ő adott helyet 1991 márciusában Domokos Pál Péter 90. születésnapi köszöntésének - ez volt talán a Lakatos Demeter Egyesület első, nyilvános fellépése. Az előadások Halász Péter szerkesztésében megjelentek.

Benda Kálmán 1994. március 13-án, Budapesten hunyt el. Emlékét egyesületünk a történelemtudománnyal, a református egyházzal, a Ráday Gyűjteménnyel együtt megőrzi.

2013. november 6.

Forrás: Csángó Tükör 2013/12